Feltétlen szeretet

Feltétlen szeretet, avagy kapnom kell-e, hogy adhassak?

A különböző emberi pl. baráti, családi, szerelmi kapcsolódásaink során sokszor úgy hihetjük, csak akkor válunk szerethetővé, ha kedveskedünk a másiknak. Azt érezzük, adnunk kell. Ez bizonyos szempontból helyénvaló, ám mindezek mögött ott a valóság, hogy vajon miért is szeretnek és kedvelnek mások? Kipróbáltad már, hogy ha nem ajándékozol, nem te teszel erőfeszítéseket mások felé, akkor hogyan néznek rád, kit látnak benned? Valójában kit vagy mit szeretnek, és miért vannak melletted?  Saját magadért szeretnek vagy csak a kedvesség és odafigyelés esik jól nekik?

Az emberek többsége kizárólag akkor ad, nyílik meg másoknak, amikor azok már tettek érte. Nem tanították meg őket arra, hogyan legyenek igazán önmaguk és adjanak még akkor is, ha cserébe nem kapnak viszonzást. Hova tűnt a feltétlen elfogadás, az igaz szeretet? Hiszen nem azon van a hangsúly, hogy viszonozzák, hanem azon, hogy te belül jól érezd magad! Amikor adsz, megmutatod, mi lakik benned és miből táplálkozol. Túlcsordulsz, mint egy teli pohár, túláradsz, és már nem számít, hogy merre billen a mérleg nyelve.

Természetesen ezzel a gondolattal nem mindenki tud vagy akar azonosulni. Ez rendjén is van, ezt is el kell fogadni. Amikor az ember a helyén van, rendben van önmagával, akkor nem lesz követelőző és elfogadja a másságot. Elfogadja, ha a másiknak rossz napja van, vagy rosszkedvű még a ragyogó napsütésben is. Hiszen mindenki más dolgokkal küzd, másban tehetséges, eltérő jó tulajdonságokkal van felruházva. Ezért vagyunk sokszínűek, de ugyanúgy értékesek.

Bármelyik gondolat is álljon közel hozzád, bármelyik utat is választod, a te döntésed lesz, ne hibáztass érte senkit!  Élj úgy, hogy mindennap értelme legyen az életednek, és ne felejts el ma is önfeledten nevetni!