Munka világa

Sokszínűségünk tesz minket igazi csapattá!

hilltop-336636_960_720

Abban rejlik egy csoport összetartó erejének titka, hogy képesek-e a másságok és különbözőségek ellenére, a felelősséget vállalva ellátni a feladatukat?!

Ennek érdekében az önismeretük mellett be kell indulnia annak az igazi hajtóerőnek, amely segít, hogy még probléma esetén is kihozhassák magukból a legjobbat! Eredményre is csak akkor számíthatnak, ha a csapat elhiszi, sőt tudja, hogy bármilyen probléma is merüljön fel, képesek egymást segítve, összecsiszolódva a legjobbat kihozni magukból és egymásból.

Egy csapat éppen annyira jó, amennyire a vezetője

Vezetőként ne tartsunk attól, hogy a csaptunk tagjai nem tudják önállóan elvégezni a kiosztott feladatokat! Hiszen mindenki jó valamiben, ezzel pedig hozzájárul a teljes csapat sikeréhez. Hagyjunk tehát időt a csapatunknak arra, hogy bebizonyíthassák, helyt tudnak állni bármilyen helyzetben! Amennyiben a csapat összes tagjának az a tényleges célja, hogy segítse a jelenlegi munkahelyét, akkor a rábízott feladatokat jól fogja végezni. Hiszen, ha a munkahelye az a hely, ahova szeret bejárni és önmagának is érdeke a céget sikerre vinni, a versenytársakat megelőzni, akkor 100%-ot fog nyújtani. Természetesen ehhez kell a jó csapat és egy erős, motiváló vezető!

Fontos, hogy ha egy kollégának problémája van, kellő nyitottsággal és teljes diszkrécióval kezeljük az ügyét! Még véletlenül se érezze azt, hogy szavai nem találnak meghallgatásra! Hangsúlyozzuk ki, hogy együtt mindenre megtaláljuk a megoldást! Legyen szabadságolási vagy időgazdálkodási kérdése, netán motivációs vagy egészségügyi problémája, végig legyünk partnerei egymásnak!

Munkám során sokféle vezetővel dolgoztam már együtt. Találkoztam született vezetőkkel, akik már rendelkeztek a megfelelő adottságokkal egy csoport irányításához. Voltak olyanok is, akik folyamatos önfejlesztéssel érték el, hogy még jobb vezetők legyenek, és persze voltak olyanok is, akik egyáltalán nem voltak nyitottak a változtatásra és önkritikára. Ők azok, akik ha valami nem működik, akkor egyből a munkatársakban keresik a hibát. Pedig, ha a saját önismeretét bővítené, fejlesztené, akkor erőltetés nélkül kihozhatná a legjobbat a csapatából.

Ezekből a találkozásokból rengeteg tapasztalatot és gyakorlatot gyűjtöttem, sőt saját magamról is többet megtudtam. Világosabbá vált, hogy ki vagyok, hol a helyem a világban, és merre tartok, mi az üzenetem.

© 2016 - szarvasokkalfutono.hu