Minden lehetséges!

Megéled, vagy csak túléled?

A hegymászó tettre kész, aki egyre feljebb tart. Amikor felér egy szirtre, már felülről, más nézőpontból szemlélheti meg a helyet, ahonnan indult. Ez jó, hiszen fentről észrevehet olyan dolgokat is, amelyeket lenn nem tudott. Könnyebben meglátja, hol a hiba, az egyenetlenség, a zsákutca. Természetesen nem kell egyedül mennie, lehetnek társai, akikre támaszkodhat az úton, és akik a hegytetőn segítenek a visszatekintésben. Együtt olyan világot teremthetnek, ahol szívesen léteznek, ahol bármit elérnek, látnak, de meg is pihenhetnek, rálelhetnek a csendre. Így a látó figyelem mellett könnyebben helyet kapnak a válaszok is. Amikor fenn vagy, már maga a látvány is elragadó és láttató. Képzeld el úgy, mintha készítenél egy saját festményt, amelynek képzelőerőddel nemcsak az alkotója vagy, hanem a színe, ecsete és vászna is. Az, hogy miként látod, érzed, hallod magadat és a körülötted lévő világot, függ saját belső térképedtől és fantáziádtól is. Amennyiben elég merész és kíváncsi vagy, minden adott, hogy saját életed megéld, és ne csak túléld. Ehhez persze el kell hagynod az idejétmúlt képeket!